Szarvas Isten

Sátánista eszmélkedések

Kellékkalauz

Jelen poszt elsődleges forrását az alábbi írás képezi. Amikor elkezdtem összegyűjteni az ebben felsorolt kellékeket, menet közben elő-előkerültek további információk, amik más, szintén SoE írásokban lelhetőek fel. Úgy gondoltam, hasznos lehet, ha ezeket egy helyen összegyűjtöm, ill. hozzáteszem a saját tapasztalataimat. Igyekeztem hazai beszerzési forrásokat írni.

 

Öltözék: Vovim Baghie Főpap írja, hogy a rituálékhoz öltözzünk vörös szegélyű talárba, vagy fekete alsó- és felsőruhába. Példaként farmernadrágot és inget ír – az ing mellé én fekete szövetnadrágot választottam. Fekete, vörös bélésű talárt itt találtam. Itt pedig készíttethető fekete szatén palást, piros gallérral

Oltárterítő: lehet vásárolni fekete színűt méretre készítve. Például innen.

Athame: ha teljesen feketét és kétélűt keresünk, az alábbi darab például nagyon szép és nem is drága. Van másféle is, keressünk rá az oldalon a kétélűre!

Mágnes: az athame felszenteléséhez kell.

Iránytű: hasznos lehet, ha szertartás közben az egyes égtájak felé kell fordulni, ill. mutatni az athaméval.

Gyertyák: anyagában fekete gyertyát találtam itt és itt.

Az elsőként belinkelt oldalon vásárolható háromágú, fekete gyertyatartó (nem ezüst, de nagyon szép). A két oldalsó ágába pont passzol a belinkelt, anyagában fekete gyertya. A középső tartóra pedig ez a felületileg színezett.

Égetőedény: ezüstből vagy rozsdamentes acélból kell lennie (az egykori angelfire.com egyik cikke kizárólag ezüstöt ír, a másik említi az acélt is), én túraboltban vettem egy megfelelő méretű acéltálat. (Azért a lakásban legyen egy poroltó.)

Az imák leírásához bármilyen papír megfelel. Vovim Baghie Főpap az egyik szertartásnál ideális esetben házi készítésű pergament ajánl (Vovim Baghie Főpap írásai: Sátáni Szertartások, Mágia, Prédikációk és A Kundalini-kígyó. 26.). Pl. az edigital honlapról rendelhető pergamenpapír, 50 db egy csomag, én arra írom az imákat is. (Vastag, így számítsunk arra, hogy lassabban ég el!)

Vérvételhez :) : a beavatási szertartáshoz és bizonyos rituálékhoz (Vovim Baghie Főpap írásai. 24–34.) szükség van néhány csepp vérünkre. Vovim Baghie Főpap a tű helyett steril pengét ajánl (Vovim Baghie Főpap írásai. 30.), mint egyszerűbb és hatékonyabb módszert. Orvosi eszközöket árusító boltokban lehet kapni egyszer használatos, steril szikét nyéllel, a 10-es méret tökéletes. Érdemes tartani otthon sebfertőtlenítőt, sebtapaszt is.

Napló, grimoár: vannak oldalak, ahonnan lehet rendelni szép könyveket (pl. innen, innen és innen). Vigyázzunk, ha pentagramosat szeretnénk vásárolni: a legtöbb terméken a pentagram felfelé mutat, a spirituális sátánizmus azonban lefelé mutató pentagramot használ! Idézet a Sátáni Meditációkból: „A bolondok nem tudják mit csinálnak. Az energiát felfelé irányítják, pedig a Földbe kéne áramlania, hogy újra feltöltődjön. A csúcsával felfelé mutató pentagramma használata az űrbe küldi az energiákat, problémák tömkelegét hozva létre, és megfosztva a Földet azon képességétől, hogy megvédje magát ezen problémákkal szemben. Sátán/Lucifer.”

Fekete tükör: a Sátáni Boszorkányság szerint lehet használni akkor is, ha az ember még nem haladó, de a megerősítő szertartással ez esetben még várni kell (63. o.). A tükröt selyembe kell csomagolni, amikor nem használjuk, hogy az energia benne maradjon (64. o.). Itt nagyon jó áron lehet kapni 87x87 cm-es, indiai, fekete selyemkendőt. A tükröt érdemes teliholdkor elkészíteni, és figyeljünk, hogy a Hold ne legyen üresjáratban!

Fekete üvegfestéket találtam pl. itt. Van belőle 50 ml-es kiszerelés is. Oldószer alapú, tehát olyan ecsetet válasszunk! Hozzá való hígító és tisztítószer rendelhető innen

Kehely: ezüstből vagy rozsdamentes acélból. (A Standard Rituálé című írás itt is ezüstöt javasol, míg a Szertartási kellékek az újaknak említi az acélt is.) Ezüst kehelyre nem ruháztam be, acélt nem találtam. A fent már említett oldalakról (Rockpince, stb.) lehet rendelni rozsdamentes acél belsejű, szép kelyheket (a polyresin anyagú kelyhet inkább ne mosogassuk, csak a kivehető belsejét). Itt is vigyázni a pentagrammal! Vovim Baghie Főpap írja (Vovim Baghie Főpap írásai. 4.), hogy a szertartások során gyakran sötét folyadékot töltünk bele, például Guinness sört egy csipet sóval, vagy akár Coca-Colát. Annyit fűznék hozzá, hogy a Coca-Cola izraeli termék, így inkább hanyagoljuk.

További kellék a csengő. Lehet találni akár fekete színűt is. Érdemes körülnézni pl. itt.

Füstölők, füstölőtartók: jobb, ha több van, hiszen például a füstölőtartó megszentelése alatt is égetni kell valamiben a szükséges füstölőt.

Baphomet jelkép: a kereskedelmi forgalomban kapható, közismert Baphomet jelképet a spirituális sátánizmus a körök és a héber betűk miatt nem használja. A JoS papsága által átalakított jelkép így néz ki, le lehet rajzolni, vagy pl. kinyomtatni és laminálni, ill. beletenni egy képkeretbe:

 

2_2.jpg

 

2.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szarvasisten.blog.hu/api/trackback/id/tr8214884656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Szarvas Isten

A blog témája a Spirituális Sátánizmus. A szerző elkötelezett Sátánista, aki saját tapasztalatait és gondolatait osztja meg a Szarvas Isten útjáról.

Friss topikok

Archívum

süti beállítások módosítása